Megtört a jég: karnyújtásnyira lehetünk attól, hogy normalizálódjon a viszonyunk Németországgal

„Elindult egy olyan egészséges dialógus a két ország között, amire már évek óta nem volt példa” – emlékeztetett Magyar Levente.

Újabb kilométerek újulnak meg a sínpályán, és új köntöst kap a gőzmozdony is.
Megújul a debreceni Zsuzsi erdei kisvasút, a rekonstrukciós munkákhoz 771 millió forint támogatást adott az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a turisztikai célú keskeny nyomközű kisvasutak fejlesztésére szánt keretből – közölte Debrecen polgármestere szerdán a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
Papp László (Fidesz-KDNP) emlékeztetett, hogy 2012-ben a regionális operatív program keretében elnyert 400 millió forint forrásból már megújult a 17 kilométeres pálya 10 kilométeres szakasza és néhány vasúti kocsi. A mostani beruházás során további 7 kilométeres pályaszakaszt rekonstruálnak, felújítják a Zsuzsi vonat gőzmozdonyát és két diesel mozdonyát is – tette hozzá a polgármester.
(MTI)